A pincérlét alapjait minden esetben egy átfogó pincérképzés során sajátíthatjuk el, amit sokan hajlamosak semmibe venni, esetleg lenézni, mert felszolgálónak lenni lealacsonyítónak tűnhet, pedig ez a szakma is komoly elhivatottságot, hovatovább tudást és kitartást igényel, mellesleg nem összekeverendő egy falusi kiskocsma kiszolgálójával. A vendéglátás egy nagyon érdekes intézmény, ahol mindenkinek megvan a maga szerepe, ezáltal hiába jó például az étel, ha a pincér nem úgy szolgálja fel, ahogyan kellene, esetleg rosszkedvűen, morogva adja elő magát, felborít valamit az asztalon, esetleg még a vendéget is felbőszíti, azzal nagyon rossz fényben tüntetheti fel az egész éttermet.
Mit tanulhatunk egy pincér képzésen?
Rengetegen élnek abban a tévhitben, hogy pincérnek lenni nem nehéz hivatás, hiszen csak ki kell vinni az asztalhoz az ételt és az italt, begyűjteni a pénzt és ennyi. Kevesen tudják azonban, hogy egy felszolgálónak ennél sokkal többet kell tudnia, hovatovább a pincér képzés során rengeteg olyan ismeretet is elsajátít, amire sokan még csak nem is gondolnának. Ilyen példának okáért az ételismeret, hiszen bár előszeretettel kérdezgetjük a pincéreket az ételekről, de bele sem gondolunk abba, hogy vajon ők honnan tudnak átfogóan beszélni például a bélszínről Rossini módra? Egy jó pincérnek tehát kvázi mindent tudnia kell az ételekről, az összetevőkről, az elkészítésének módjáról. Sokan ezt figyelembe sem veszik, amikor azt gondolják, hogy a pincérek csak felszolgálnak, holott egy szakmabelinek bizony akár még egy állófogadást is meg kell tudnia szervezni, illetve lebonyolítani.
A pincér képzés során külön fejezetben esik szó például az ételismeret mellett az asztal megterítésének módját és szabályait. Ez körülbelül ugyanolyan fontos, mint amikor egy építész megtervez egy házat, és mindent elrendez, a szobákat, a falakat, a nyílászárókat és így tovább. Rendkívül fontos például, hogy miként helyezzük el az asztalon a tálakat, az evőeszközöket vagy a poharakat. Nagyon súlyos hibát vét például egy olyan pincér, aki rosszul szolgálja fel a fogásokat, ami nyilvánvaló, hiszen sehol nem tálalják előbb a desszertet, majd a levest, esetleg a rántott húshoz kanalat visz oda, vagy egy kevésbé hétköznapi példával élve sörös poharat visz ki a pezsgőhöz. Ezek a szakmában megbocsájthatatlan bűnnek számítanak. A pincér tudásanyagához hozzátartozik még mindemellett az italtan is, amivel kapcsolatban a legfontosabb, hogy ki tudja számolni például egy italkeverék alkoholtartalmát, de ismernie kell a gyakorlatban is a legalapvetőbb matematikai alapműveleteket, miközben tudatában van az élelmiszerek minőségének megőrzéséről szóló törvényeknek és előírásoknak, sőt az italajánlás általános szempontjainak is.
Ki lehet jó pincér?
Egy jó pincér képzés részeként bárkiből lehet jó pincér, azonban a munka nem mindenkinek ajánlható tiszta szívből, pláne azoknak nem, akik gyenge állóképességgel rendelkeznek, hovatovább képtelenek legalább a kedvesség és udvariasság látszatát kelteni és mosolyogva, higgadtan beszélni még akkor is, ha a vendég láthatóan egy őstulok. Az igazán jó pincér úgy tálal, és úgy viselkedik a vendégekkel, mint ahogyan azt a családjával is tenné otthon, hiszen a finom étel attól lesz csak igazán finom, ha bensőséges, meghitt hangulatban van tálalva és elfogyasztva. Persze a határ menti éttermekben az sem hátrány, ha egy pincér jól beszéli a közeli országok nyelvét, de legalább angolul jól meg tud szólalni.